Meglepetés

Az őszi iskolai szünetben nagyiéknál voltam. Itt azért szeretek lenni, mert mindig tartogatnak számomra meglepetést.
Most is azt kérte a mama, hogy mutassam a lábamat. Nem tudtam, hogy miért kérdezi. Mikor már jól megnézte, elővett egy korcsolyát, cipővel együtt. Azért jöttem izgalomba, hogy jó legyen a lábamra a mérete. Ez a korcsolyacipő apu leány testvéréé, Ágié volt, amikor még kicsi volt. Az izgalmamat fokozta, hogy a mamám mondta hogy ebben a cipőben Ági versenyzett, mivel nyolc évig műkorcsolyázó volt. Felpróbáltam, csak egy számmal volt nagyobb. Olyan örömöm lett, hogy majdnem kipróbáltam a lépkedést a padlószőnyegen. Hát alig bírtak leállítani. Na, innentől kezdve, már csak az volt a kérdés, mikor visznek el korcsolyázni. Nem sokat kellett várni rá, másnap délelőtt már a jégen voltam. Nem, azt mondom, hogy a jégen én voltam a gyorskocsolyázó, mivel korcsolya még csak négyszer volt a lábamon. Minden esetre azon már túl voltam hogy kispingvin módjára totyogjak, sőt egy kis bemelegítés után már biztonságosan köröztem. Egyre jobban kezdtem belejönni és azt vettem észre, hogy már egészen felgyorsulok. Mikor már azt hittem hogy minél jobban megy, egy kis jéghiba miatt akkorát estem mint egy”péklapát”. Rögtön visszafogtam magam, mert térdemet jól megütöttem. Egy pillanatra arra gondoltam, hogy menjünk haza, de fogamat összeszorítva, fájdalmat legyűrve, újra elkezdtem a körözést és csak köröztem…köröztem…köröztem, még most is köröznék, ha nem kellett volna hazamenni.