"Van képem hozzá": 2010

2010. december 22., szerda

MINDEN KEDVES OLVASÓMNAK BÉKÉS, BOLDOG KARÁCSONYT KIVÁNOK

2010. december 13., hétfő

Pozsonyi tésztatorta

Nálunk a gyerekek kedvence. Könnyü elkészíteni, laktató és nem ráz. Szépségdíjas versenyre nem javasolható ( a kreatív rusztikus kategóriába tartozik, amíg egyben van.)

Hozzávalók: 1/2 kg. kockatészta
                      5 db. tojás
                      15 dkg. cukor
                      1 dcl. tejföl
                      5 dkg. vaj
                      15 dkg. darált mák (cukrozott)
                      15 dkg. dió (cukrozott)
                      10-15 dkg. baracklekvár
A tésztát sós vízben megfőzni. A vajat a cukorral kikeverjük, majd a tojás sárgájával tovább keverjük és utána a tejfölt hozzá keverjük. Ezt a tésztával összekeverjük. A tojás fehérjét (kevés cukorral) kemény habbá verjük és óvatosan a tésztához keverjük. Kivajazott és zsemlemorzsával megszórt tortaformába kb. egyharmadát bele öntjük.Beleteszünk egy sor mákot és meglocsoljuk a lekvárral, majd még egy sor tészta. Erre kerül az egy sor dió, meglocsolva lekvárral, majd rátesszük a maradék tésztát és a tetejét meglocsoljuk lekvárral. 180°-on fél kb. fél óra alatt készre sütjük, (ez nem áll másból mint keverés és locsolás.)

2010. december 3., péntek

Meglepetés

Az őszi iskolai szünetben nagyiéknál voltam. Itt azért szeretek lenni, mert mindig tartogatnak számomra meglepetést.
Most is azt kérte a mama, hogy mutassam a lábamat. Nem tudtam, hogy miért kérdezi. Mikor már jól megnézte, elővett egy korcsolyát, cipővel együtt. Azért jöttem izgalomba, hogy jó legyen a lábamra a mérete. Ez a korcsolyacipő apu leány testvéréé, Ágié volt, amikor még kicsi volt. Az izgalmamat fokozta, hogy a mamám mondta hogy ebben a cipőben Ági versenyzett, mivel nyolc évig műkorcsolyázó volt. Felpróbáltam, csak egy számmal volt nagyobb. Olyan örömöm lett, hogy majdnem kipróbáltam a lépkedést a padlószőnyegen. Hát alig bírtak leállítani. Na, innentől kezdve, már csak az volt a kérdés, mikor visznek el korcsolyázni. Nem sokat kellett várni rá, másnap délelőtt már a jégen voltam. Nem, azt mondom, hogy a jégen én voltam a gyorskocsolyázó, mivel korcsolya még csak négyszer volt a lábamon. Minden esetre azon már túl voltam hogy kispingvin módjára totyogjak, sőt egy kis bemelegítés után már biztonságosan köröztem. Egyre jobban kezdtem belejönni és azt vettem észre, hogy már egészen felgyorsulok. Mikor már azt hittem hogy minél jobban megy, egy kis jéghiba miatt akkorát estem mint egy”péklapát”. Rögtön visszafogtam magam, mert térdemet jól megütöttem. Egy pillanatra arra gondoltam, hogy menjünk haza, de fogamat összeszorítva, fájdalmat legyűrve, újra elkezdtem a körözést és csak köröztem…köröztem…köröztem, még most is köröznék, ha nem kellett volna hazamenni.